Elmúlt

Scirocco Klub Találkozók

 

2014-es Scirocco találkozók
és ajánlott események

 

Találkozó
2014 július 5-6.

 


Üdvw Sciroccosok!

Idén sem lesz másképp, ha jön a nyár, akkor jön a nyári scirocco találkozó is!

A hagyományokhoz híven most is 2 napos, sátras, ott alvós lesz. Szintén immár hagyomány az is, hogy az agárdi Park Campingbe megyünk, amely remek helyszín volt az elmúlt pár évben. Az viszont merő véletlen, hogy az elmúlt években is és idén is egybeesik a találkozónk a LakeSide Rock and Roll és Amerikai Autós Weekend rendezvénnyel.

Mivel eddig is mindig jól éreztük magunkat ezen a rendezvényen, ezért most is velük tartjuk a nyári programunkat. Mi leszünk az ő vendégeik, hiszen kibérelték az egész kempinget, így az ő áraik érvényesek erre a hétvégére, nem a kemping árai.


A Tervezett menetrend:
Szombaton:
10:00 gyülekező a jól megszokott helyen, az 56-osok terén (az emlékműhöz legközelebb eső területen). Aki csak scirocco sort akar fotózni, az jöjjön ki a térre.
11:30 ha kibeszélgettük magunkat, konvojban elindulunk a Lurdy házhoz (a Dózsa György út – Verseny utca - Hungária krt. – Könyves Kálmán krt. érintésével), ahol megnézzük testvér-autóinkat, a www.corrado.hu találkozóján (kb. 30-60 percnyi időtartamra állunk meg). Itt közös fényképezés lehetséges a két típus jeles képviselőivel. Az itteni találkozó helyszínéhez a térkép itt látható.
12:30 körül elindulunk a Velencei-tóhoz, az Agárdi Park Campingbe.
13:30 megérkezés, majd megfelelő sátorhely keresése, a sátor felállítása után kötetlen „szabadfoglalkozás” ( napozás, fürdés, autócsodák megtekintése, fényképezés, szerelés, beszélgetés, tánc ... ).
Este 20:00-tól hajnali 2:00-ig több koncert is lesz!

Vasárnap:
délelőtt ébredés,
délután szomorú búcsúzkodás, majd hazaindulás.


A kempingen belül megtalálni minket a scirocco-k közelében fogsz, így a sátradat is ide verd fel. :)
Az eddigi években balra a nagy sátras színpadon éppen túl tanyáztunk.
A Lakeside Weekend 2014-es jegyárai: Az árak magukban foglalják az autó és a sátor helyet, a strandbelépőt, a koncerteket; egyszóval mindent.
2 napos: 5500Ft/fő ( szombat-vasárnap ),
4 napos: 9000Ft/fő ( csütörtök-vasárnap ).


Info: LakeSide Weekend.

Milyen programok lesznek?

Térkép: itt.

Megközelítési lehetőségek:
Szokásos módon találkozó a Felvonulási téren 10 órától, majd fél egy körül együtt legurulunk a Lurdy-tól; de lehet jönni egyénileg is ( pl.: aki dolgozik szombaton stb. )
Térkép.

Autópályán és a Balaton felől érkezőknek:
Az M7-es autópálya Székesfehérvár / Agárd 57. számú lejárónál Agárd felé kanyarodva a 7-es főúton 4 km megtétele után a felüljáró előtt, a Velencei-tó táblánál balra kanyarodva 3000 métert megtéve balra találjuk a kempinget.
Térkép.

7-es számú főúton Budapest felől:
Agárdon a Nádas étteremnél jobbra kanyarodva ( a lámpás kereszteződésnél ), majd a vasúti átjárót követő kereszteződésben balra kanyarodva haladjunk kb. 1100 métert. A jobb oldalon fogjuk találni a Park strand kempinget.
Térkép.

Cím:
Agárdi Park strand és camping
2484 Agárd, Chernel István u. 56-58.
GPS:
É 47.19172°
K 18.59002°

Izelitő:
- 600 méter vízpart
- 300 amerikai autó
- 15 zenekar 2 színpadon
- egész napos programok
- kiskocsmák, éttermek

Ez a találkozó igazi kikapcsolódás lesz. Sütögetés, baráti beszélgetések, vízpart, árnyék, sátor, lángos...
Nem lesznek szervezett autós programok, helyette rock and roll és tánc. A zenén és a pihenésen lesz a főhangsúly.

Aki már volt ott, annak nem kell bemutatni a bulit, aki pedig még nem, egyszer kötelező kipróbálni. Nem fogtok csalódni, jó időt mondanak most is, tehát elő a vasakkal!

Várunk szeretettel minden jelenlegi és volt Scirocco tulajdonost, klubtagot, szimpatizánst!


ÜdVW,
Magyar Scirocco Klub